Georges Feydeau – Bolha a fülbe (Bogarat a fülbe)
Radnóti Szinház, Mohácsi János rendezése
Monseiur Chandebise-zel a legszörnyűbb dolog történik, képtelen férji kötelességét teljesíteni. Bolha kerül a fülbe, felesége arra gyanakszik, másnál meríti ki enrgiáit és bosszút eszel ki. Bepillanthatunk a Felhergelt Macska indiszkrét hotelbe, ahol a bolhából elefánt lesz, szeretők, féltékeny férjek, őrült spanyolok, részeg londínerek kaszárnyafegyelemben kergetik egymást a boldogság reményében.
A rideg hétfői estén, keserű napom végén esélyt kerestem a könnyed és méltán népszerű szindarab egyik legdivatosabb szinházi rendezőnk által megálmodott előadásában. Esélyt egy nosztalgikus élményre, a 12 évvel ezelőtti, végzős Kerényi osztállyal tartott vizsgabemutatónk után szabadon, mely nem mindennapira sikeredett.
A Madách Szinház alkalmazottjaként vettem részt a fenti mű Ódry szinpadon tartott vizsgabemutatójában, amely a végzősök utolsó lehetősége volt a megmutatkozásra, az elhelyezkedés a késő tavaszi időpont ellenére többségüknek még nem sikerült.
P.J. filmrendező vendégtanárként próbált megbirkózni a szinházi kihívással, nem sok sikerrel, ugyanis a feszült légkörben játszó osztály vermesebb része megtagadta a bemutatón való részvételt, a város kerthelyiségeibe visszavonulva, sűrűn öblítve torkukban forrongó indulataikat.
Az elmúlt tíz esztendő egyik felejthetetlen, groteszk jelenete, amint a meghirdetett premier előtt két nappal, a szövegmondó próbán az osztályfőnök a “sztrájkoló“ hallgató helyett kezébe veszi a szövegkönyvet és beugrással fenyeget. Mindez A.T. És M.G. megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakemberek és főiskolai vezetők tekintetének kereszttüzében. Külsősként érintetlenül, bár mindenképpen bízva az előadás sejtette lehetőségben, felváltva jártunk ki röhögni az előtérbe. Hatalmas falak dőltek le aznap.
Hosszas rábeszélésre és a rendező menesztésének hírére a színészek visszatértek és a beugró rendező, L. A. feszített tempójú, profi munkájának köszönhetően- négy napos késésel a második előadás időpontjára- a felforgatott helyzet ellenére, a zaklatott helyzetből szerethető előadás kerekedett.
Jómagam Rugby, az angol vendég szerepét játszhattam, ellenálhatatlanul...
De térjünk vissza a Nagymező utcába, ahol a nézőtéren zsúfolt ház, komoly várakozás és a vígjáték szabályaihoz idomult, sok ajtós, kopottas funkcionális díszlet vár. Úgy tűnt a rendező komoly fegyverét vesztette a térhez való kötelező alkalmazkodás követekezményeként.
Az első szünetben elcsípett nézői vélemények szerint ez nem a rendező műfaja, a darabot biztosan nem ő választotta és valóban, úgy tűnt a közegben idegenül mozog, a műfajban képzetlenebb szinészein segíteni nem tud. Sok probléma adódott a ritmus elvesztéséből, túlgyorsításból ami különösen elkeserítő annak tudatában, hogy egy jól felépített előadás esetén csak az első poén sikerülte lehet kérdéses, a többi tartva az ütemet és szabályokat egy hosszú, önálló életre kelt nevetés amely többé nem szűnik meg a darab időtartama alatt. Tökéletesek voltak ebből a szempontból Hofi Géza produkciói.
Mohácsi hullámvasútján azonban mindig fentről indulunk és oda is érkezünk, felütésekben profi, lendülettel és intenzitással kezdi és fejezi be a felvonásokat. A szöveg átírásásnak kényszerképzetével legtöbbször vitába szállnék s bár ez esetben nem voltak zavaróak a modernebb, pontosabbnak vélt megfogalmazások, több játszható gesztust láttam feleslegesen szavakba öntve.
A vízágy, a verekedések illuziója csak a földszinten ülőknek jár, az emeleti jegy árában mindez nincs benne jelzés csupán, kiábrándítoan komolytalan. S ez igaz az előadás egészére is, alázattal, élvezettel komolyan venni ezt a szórakoztató darabot örvendetesebb erdeményre vezet a rivalda mindkét oldalán.
A színészekről összeségében elmondható hogy az előadás előrehaladtával növekvő teljesítményt nyújtanak. Chandebise és Poche kettős szerepében elvérzik Gazsó György, akit a két szerep együttes erővel maga alá gyűr. Felesége szerepében az igazgató hitvese rangjához méltó produkciót nyújt, feladatát megoldja. Schneider Zoltán tüzes spanyol nemese, bár nem úr és kiejtése inkább katalán, mint spanyol, jól osztott szerepét hozza. Feleségét Petrik Andrea kiabálja jellemzően rengeteg felesleges energiával, érezhetően rutintalanul mozog a bohózat világában, csakúgy mint Adorjáni Bálint a hősszerelmes cseppet sem hízelgő, kihagyott ziccerszerepében. Meglepően halvány, szürke Kováts Adél, kissé bizonytalan az inast alakító Formán Bálint. Kellemes perceket szerez meglepően jó teljesítményével és “elviszi a tejfölt” Csányi Sándor a tőle szokatlan szerepkörben láthatóan lubickolva. Értőn és biztosan viszi az előadást Szombathy Gyula Doktor Financh-ja, szintén otthonosan mozogva lendít a látottakon Szervét Tibor, színesíti a képet Klem Viktor és Sárközy netakarj Nagy Ilona, Andrusko Marcella és Somody Kálmán.
Összességében előre tartó, de rossz arányokkal épített előadás, mely bár szórakoztató, célját nem éri el. Vajon hová lettek e műfaj szakértői, nem a Sasjózsefek, hanem például Pethes Györgyhöz hasonló kvalitású rendezők? Pethes Sándor színész fiáról beszélek, aki Hofi Géza nagysikerű estjei mellett az országban legtöbbet futott prózai darabot, a Páratlan párost rendezte, mely halála után 12 (!) évvel még mindíg műsoron van. A generációja után maradt, betöltetlen űr mindannyiunk felelőssége, csupán félszeg mosoly és gyér nevetés maradt a felhőtlen boldogság helyett.
