A populáris Coelho divattá érett egész Európában, az irodalomhoz mélyen értők kétkedéssel figyelik, az olvasók pedig lelkesen isszák tanításait. Úgy tűnik Szikora rendezése inkább ennek tudatában elkövetett üzleti manőver, mint tolmácsolása az író gondolatainak. A darab második évadját zárja a Thália nagyszínpadán, jelentős, a történet előrehalaldtával lanyhuló érdeklődés mellett.

„Maria Önmagát és a szerelmet keresi. Ő egy tiszta, naiv, lelkes, fiatal brazil lány, aki szajhaként is angyali, és jellemének változása nem az elkeseredés felé halad, hanem folyamatosan fejlődik, megy előre, tanul, levonja a tanulságokat, és változtat. Fejlődik.
Maria példa. Példaképül állítja őt Coelho a nők elé.”

A  tartalom pontos, a világot jelentő deszkákon történtek azonban más hangsúlyokat kapnak. A hatalmas színpadot átlósan vetítővászon tagolja,- a rendező visszatérő, következetesen nem működő mániája-  az üres térben a prózai jelenetek éppúgy elsikkadnak, mint a négy pár táncos felejthető zenében elmozgott unalmas koreográfiái. A televíziós megoldás biztosan költséghatékony, de kényszermegoldásnak tűnik és pont az előadás személyességét, ritmusát tiporja el. A visszatérő vetített utca annyira tűnik svájcinak mint Balmazújváros főutcája, ráadásul a felvétel  ismétlődik, talán Hardy Mihály szóvivő hasonmása lép ki a képből elsőként.

De nem ez a legnagyobb probléma. A látottak után még inkább javaslom az eredeti könyv elolvasását, ugyanis az összetákolt helyzetek közül a legerősebben, leghatásosabban a két ellenpólus közül csak az egyik jelent meg. A boldogságát kereső utcalány szerelmes együttléte csupán hangerőben emelkedett egyik kliensével átélt, fájdalmas gyönyöre fölé. A londoni átutazó üzletember szadista, megalázó szexuális módszerei jobban meggyőzték a nézőket működőképességükről, mint a hangjátékban beteljesülő igazi szerelem, mivel maga a jelenet egyszerűen jobban sikerült az összes többinél, figyelmünket jobban kötötte. Pedig intenzitását és játékát tekintve Gubás Gabi és Haumann Máté jelenetének is lenne még hová fejlődnie.

Nincs jó felütés, döcögősen kezdődik a darab, a bakik koncentrációs hibákról is árulkodnak. A nyíltszíni dohányzás nem dohányipari termékek használatával történik, ezért keresem a tűzjelzőt, minden illúziónkat elsöpri az álcigaretta bűze. A másik az állandó ivás. Minden szereplő a magyar színpadon, már a 70-es évektől kezdve, ha jobb cselekvést kitalálni nem tud rágyújt vagy iszik. Ósdi, unalmas és semmivel sem érzékletesebb választás ez mint jó megoldást keresni egy jelenetre.

Gubás Gabi szép. És igen, egy rövid ideig, mint a király, meztelen. Sokkal erősebb színésznőként emlékszem rá, amikor még a Radnótiban játszott. Alakításából pont az a pezsgő ragyogás, összhang hiányzik, ami ennek a lánynak a lényege. Sokszor érzem mesterkéltnek, éneklése kínos perceket szerez.

Földes Eszter megjelenését leszámítva mindenben a főszereplő fölé kerekedik. Jeleneteiben színes, játékos és magabiztos, énekben pontosabb, határozottabb. Nem kifejezetten az ő karaktere, de boldogul vele, jó teljesítményt nyújt.

Száraz Dénes újra pozitív hős, jól ismert skatulyából lép elő, rendezői segítség nélkül elvész a nagyszínpad mélységében, mint ahogy a többi szereplő is, talán Sztárek Andrea hozza a kötelezőt, a nézők biztosan hazaviszik emlékezetükben kotnyeles könyvtárosát. Galkó Balázs kedélyes stricije kissé általános, Almási Sándor sminkje és ruhája dolgozik a színész helyett, Haumann Máté jó, talán bátrabban ijesztőbbé tehetné figuráját, de erre mégse bíztatnám, a dramaturgiát félgőzzel is felborította.

Varietében, vacsorával elmegy? Nem hiszem, oda Cserháti kaliberű fellépőket vizionálok. Ez egy könnyű darab, egy fontos este helyett.

Értékelés: 4/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

Maria: Gubás Gabi / Valentin Titánia

Nyah: Földes Eszter

Brigitte: Sztárek Andrea

Ralf: Száraz Dénes

Terence: Haumann Máté

Milan: Galkó Balázs

Rodolfo: Almási Sándor

Roger: Kedvek Richárd

valamint a KFKI Kamarabalett

Színpadi adaptáció: Pozsgai Zsolt

Zeneszerző: Gerendás Péter

Díszlet: Szikora János

Jelmez: Velich Rita

Koreográfus: Sárközi Gyula

Rendezőasszisztens: Trinfuj Mihály

Súgó: Pogács Zsuzsa

Rendező: Szikora János

http://youtu.be/E6BSMX2Q-7c

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/E6BSMX2Q-7c" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Nehezen találok rá szavakat, mennyire örvendetes esemény volt a film megtekintése. Szigorúan kötelező megnézni, egyszerűségében zseniális, precíz, gyönyörű és megható mozi. Gazdagabban távoztam a vetítésről.

Michel közvetlenül a nyugdíjazás előtt veszíti el a munkáját. Tisztessége biztos tudatában próbálja folytatni boldog és elégedett életét feleségével, akivel 30 év házasság után is szerelmesek egymásba és örülnek gyerekeiknek, unokáiknak. Egyszerű életet élnek szerető barátaik körében. Ezt az idillt töri össze két fegyveres rabló, akik betörnek hozzájuk, miközben a barátaikkal kártyáznak  és elveszik nagy álmukra szánt pénzüket. Az események próbára teszik őket, sokkos állapotba kerülnek és elkerülhetetlenül szembesülnek életük igazságaival.

Az első nyilvános előadáson négyen foglaltunk helyet a százfős teremben, Budapest talán legkényelmesebb nézőtéri foteljeiben, átlagéletkorunk meghaladta a hatvanat.

Robert Guédiquian műve saját, jól ismert környezetében játszódik, elsősorban saját színészeivel dolgozik. Victor Hugo versben megfogalmazott igazságához kereste meg a mai történetet, mely kissé politikus társadalomkritika, de elsősorban életszerű példabeszéd.  Megkerülhetetlen szembenézésre késztet egy elkeseredett, elszegényedett generációval. És megoldást ad a problémára.  A rendező biztos kézzel viszi be a telitalálot.

És valóban. Máshogy volt mifelénk is annak idején. A nyugdíjas szomszéd táskáját ha el is lopták a helyiek, még aznap visszavitték és bocsánatot kértek. Egymást nem húzták lejjebb, büntetés járt érte. Melyik oldalon állsz? Mit tehetnél?„Bármit csak ne köss szaros kompromisszumot”  Egy életen át vigyázott tisztességed egy mozdulattal elveszhet.

Az ötödik pecsét nyugtalanító kérdése jut eszembe, mit választanál? Hová tartozol valójában, a változó világban ahol az újgazdagok tízezrei mellet megjelentek az újszegények is, akik a középosztályból csúsztak vagy talán már a nyomorba érkeztek.  Az öreg kontinensen is nő a szakadék, a világon már felfoghatatlanra tágult, az eredmény kíméletes messzesége egyre zsugorodik, megérkezett. A Marseille-i történet mégsem büntet, nem nyomja az orrunk alá az ítéletet, választ is ad, előzékenyen külső szemlélőnek meghagyva bennünket. Erős forgatókönyv, összeszokott stáb, egy életbevágó eszme, azt kérdezik együtt, ember vagy-e még?

Guédiquian szemcsés, napfényes képekkel és életteli melegséggel tér vissza az alapokhoz. Bátorság, felelősség, szeretet. A csapást elszenvedő szerető pár kiállja a próbát, megérti a történteket, elfogad és megbocsát, tiszta szívvel és szándékkal következesen és helyesen dönt. Ha egyensúlyt veszít is korrigál, nem hátrál meg, nem ítélkezik, hanem segít. Őszintén, bátran kiáll. Ha úgy tetszik, megdobják kővel s visszadob kenyérrel.

A film üzenete, az idézett szocialista szónok, Jaures mondanivalója emlékeztet egy sokkal korábbi elődjére… A rendező talán nem is tudja, hogy morális drámája micsoda Tanítás,milyen forrásból fakad! A szeretet gyakorlatáról készített hátborzongatóan pontos fogalmazást. Le a kalappal előtte és hálás köszönet érte.

Értékelés: 10/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

rendező: Robert Guédiguian
író: Victor Hugo
forgatókönyvíró: Robert Guédiguian, Jean-Louis Milesi
operatőr: Pierre Milon
vágó: Bernard Sasia

szereplők: 
Jean-Pierre Darroussin (Michel)
Ariane Ascaride (Marie-Claire)
Gérard Meylan (Raoul)
Marilyne Canto (Denise)
Grégoire Leprince-Ringuet
Anais Demoustier (Christophe)
Adrien Jolivet (Flo)

http://youtu.be/uEis0smAb7c

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/uEis0smAb7c" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Értékcsökkent bulvár-világunkban Tommyról a MIB széria jut eszébe a zembereknek mostanság, a dörzsöltebbek emlékezhetnek botrányos házasságára a Baywatch lánnyal, kicsapongó életmódjára, de biztosan nem várnak tőle ilyen filmet, aminek egyszemélyben rendezője, szereplője és producere is. Úgy tűnik valami fontosat akart elmondani, nem egy ponyvaregény adaptációjára készült, mégha Samuel L. Jacksont hívta is segítségül.

„Minden világ a Mérhetetlen része,

Az Isten is a lelkek Egy-Egésze.

S szépségfáimra miért varjak ülnek?

Minek? Károgják és én nem tudom.

S tovább kereng bolygóm a bús úton,

Igazságnak gyújtván hűs fényt, az Űrnek.”

J.A.

Nem könnyű kedvcsinálót írni egy látszólag eseménytelen drámához, azt gondolom akihez kellett, már eljutott a film híre, de mindenképpen ajánlom a megtekintését. A kamaradarab rémisztő módon egyetlen helyszínen, egy New York-i lakás szobájában, legnagyobb részt egy asztalnál játszódik. A két szereplő a születésnapos fehér öngyilkosjelölt és fekete megmentője, a történet pedig kettejük beszélgetése az élet értelméről és a halálról.

Jó és rossz, fehér és fekete, élet és halál, hit és ateizmus, szeretet és közömbösség, őszinteség és hazugság találkozása újra meg újra fordulatos, érdekes dialógba csomagolva, szó szerint elmesélt történet ez. A 7 év börtönt és azóta 7 év szabadságot viselt gyilkos kétségbeesett kísérlete, hogy halottai sűrű névsora ne bővülhessen a Gondviselés által rábízott életunt, kiábrándult és tagadó, elesett és önző emberrel, aki saját cellájából keserves intellektusán csúszik a pokol felé. A konszenzus alapja a legjobb könyv, amit valaha írtak, a hős aki életet ment és mégis elbukik. A téma a szeretet, minden ember legmélyebb vágya, a 280 öltéssel megtért segítő pedig remek tanítvány, a próba egy idő után nem a sikert, hanem a döntést, az irányt helyezi előtérbe. Nem jónak kell lenni, hanem csendben képesnek maradni meghallani azt, amit tenni kell. Az életet választani a halál, a Sunset Limited helyett, ami a legnagyobb pohár whiskey. Te mindebből mit szeretnél látni? Hogyan döntesz?

Nem könnyű film, színházi előadásban - megfelelő szereposztással- eredményesebb lehet, komoly figyelmet követel, a leírtak ellenére végkicsengésében mégsem pozitív. Semlegességével, kérdésfeltevéssel is választ ad, elkerüli az állásfoglalást és ezzel a bizonytalansággal válaszol, degradál. Nem adhat mást, mi lényege. A műfaj trendjébe illeszkedik ugyan, de csalódást okoz, mert építő feladatával nincs tisztában. Legnagyobb tévedése , hogy nem azt az életet éljük amit szeretnénk. Azt éljük, amit választunk, amit kell. És a segítség nem feltétlen kívülről érkezik, ott van ott él, legbelül. Őszinteség. megbocsátás és hitből épült tudás vezetnek hozzá. A film iránya jó, a hit próbáját mutatja be, de továbblépnie nem sikerül. „Csupán” egy fejezet.

Értékelés: 7.5/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

rendező: Tommy Lee Jones
író: Cormac McCarthy
forgatókönyvíró: Cormac McCarthy
zeneszerző: Marco Beltrami
operatőr: Paul Elliott
producer: Barbara A. Hall
executive producer: Tommy Lee Jones
vágó: Larry Madaras, Roberto Silvi
szereplők: 
Samuel L. Jackson 
Tommy Lee Jones 

http://youtu.be/l0MSitTAYyA

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/l0MSitTAYyA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Vajon a Sziget főszervezőjének, aki megtisztelő elismerést kapott - a csillagot hozták le a Ráday utcába, egyenesen a gumiabroncs gyártó cég megbízott szakemberei - van e tudomása róla, ha ijesztő kémiai anyagokat használnak a tavaszi menü összeállításakor? Sosem fogom megtudni, de a látottak alapján nem is vagyok kíváncsi rá.

1 csillag: a "a kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő" étterem.

2 csillag: olyan éttermek, amelyek miatt érdemes hosszabb kitérőket is tenni.

3 csillag: olyan éttermek kapják, amelyek meglátogatása külön utazást is megér.

A párizsi konyha világába tett kiruccanás az elhivatott zseni érvényesülésének bárgyú meséje rettenetes szójátékokkal fűszerezve, Bogyó és Babóca egyszerű stílusában elbeszélve. A meg nem értett, kiállhatatlan konyhaművészt mázoló állásából emeli maga mellé az éppen leáldozó csillagú (sicc)  kiégett sztárséf, ebben a súlytalan, de sajnos nem könnyed, hanem izzadtságszagú produkcióban, ahol minden jó véget ér, a csillag felragyog, a gyermek világra jön, nősülés, boldog élet és karrier indul le-lecsukódó szemünk előtt. Egységes hangulat nélküli, gyenge humorú rossz forgatókönyv elevenedik meg előttünk, amin még a főszereplők sem tudnak érdemben javítani. Erőtlen televíziós színvonalú terméket kapunk papírmasé figurák közreműködésével.

Pedig elvárásaink nagyok. Jean Reno neve egy vígjátékban szép emlékeket, nevetéstől könnyes szemeket idéz például a szenzációs, évekkel később is hatásos és  precízen kivitelezett  Pofa be kapcsán. A casablancai születésű, idén 64 éves mozicsillag több stílusban is jól boldogul, a Bíbor folyók, a Ronin, 22 lövés,Leon a profi, A nagy kékség….hogy csak kedvenceimet említsem, mind óriási sikerek voltak. Jelen esetben súlyosbítja a problémát, hogy a rendező Daniel Cohen mégcsak nem is mostohatestvére, távoli leszármazottja lendületesebb névrokonainak Eathen vagy Davidnek.

Az erőltetett szóvirágokat leszámítva sokat lendít a játékon a Juhász Anna rendezte szinkron, főleg Széles Tamás és Soleczki Janka játéka, a beskatulyázott kövér-fekete hangú Minárovics Péter és Szilágyi Reno Tibor mellett.

Az odakozmált, délutáni műsorsávba illő fogás hozzávalói  rendelkezésre állnak- feltűnik egy sárga Maserati, beilleszkedett bevándorlók, Párizs, francia konyha, csinos nők, neves szereplők- épp csak a lényeges összetevők hiányoznak, élő karakterek, többségében legalább mosolyogtató poénok. 

 „ Aranyos film, legalább nem amerikai”

Ez a nézők véleménye. Gasztrokaraoke.

Értékelés: 4/10                                                                                

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

rendező: Daniel Cohen
forgatókönyvíró: Daniel Cohen
zeneszerző: Nicola Piovani
operatőr: Robert Fraisse
producer: Sidonie Dumas
vágó: Géraldine Rétif
szereplők: 
Jean Reno (Alexandre Lagarde)
Michaël Youn (Jacky Bonnot)
Julien Boisselier (Stanislas Matter)
Raphaëlle Agogué (Béatrice)

http://youtu.be/-U_8r6LDO4k

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/-U_8r6LDO4k" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Véleményem óvatos, hangulatom megengedő ezen a szombati estén, a budapesti világpremier első
nyilvános előadásán, de vissza is kell fogjam magam. Nem eshetek véres tollal egy házi főpróbának,
elhivatott színészeknek és gyerekszereplőknek, akik nem sajnálták - fáradtságukat legyőzve-
megérdemelt nyári szabadságukat feláldozni egy fontosnak vélt előadás létrejöttének érdekében.

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az
anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az
előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe
véve hozta meg döntését.”

A stáb hatalmas fába vágta fejszéjét, a többszörös Oscar-díjas, világhírű produkció Dustin
Hoffmannal és Meryl Streeppel több mint 30 év elteltével, homályos emlékeinken keresztül
is felülmúlhatatlan. Bár az előadás nyilván igyekszik elkerülni a felesleges és igazságtalan
összehasonlítást, neves elődjének felemlegetését nem úszhatja meg a biztos reklámértékért cserébe.
Sajnos első megérzéseim sanda gyanúmat látszanak igazolni, mely szerint az üzleti érdek mindennél
előbbre való ebben a pénzszagú, szépen felújított Átrium mozi hangulatú helyszínen megvalósított
produkcióban. Az előadást erős hangsúllyal kíséri végi a nagy üdítőital gyártó cég terméke éppúgy
mint a filmes körökben legnépszerűbb számítástechnikai termék mind „személyes” valójában, mind
csengőhangjában. Színházban szokatlan módon, a szőnyeg alól, televíziós erőszakosságú reklámként
kúszik be tudatunkba a termék, távolságtartásra kényszerítve az élménytől. Talán a borsos jogdíjak
miatt kell elviseljük ezt?

Sűrű tömeg vár bebocsátást az előtérben, s bár meglátszik a nagyérdemű publikum összetételén
a nyári hétvége és a férfiaknál feltétlen elsőbbséget élvező futball eb-negyeddöntő, sokan mások
kíváncsiak az előadásra, több színházi embert is beleértve.

Az önigazolást kereső anya és a munkafüggő, figyelmetlen apa kihűlt kapcsolata váláshoz vezet
a New York-i történetében. Az elmenekülő édesanya apává emeli, kényszeríti főhősünket, aki
boldogtalan, szeretetlen hitvesével ellentétben megtalálja helyét gyermeke mellett. Az anya kudarcot
vall, házasságában és szülőként egyaránt, melyet képtelen beismerni, ezzel elvész saját életében.
Őszinte szembesülés hiányában pedig magára marad, lemondásával igazságérzetét javítja, de nem
képes egyensúlyt teremteni.

Rába Roland előadása bevallottan a gyerekre koncentrál, saját hangsúlyait keresi, mégis az Apa
marad a középpontban, ennek okát a már kész előadás fogja kideríteni, a gyerekszereplő korlátai,
a kibontatlan karakterek, túlerőltetett rendezési irány is lehet felelős a látottakért. A rengeteg
kezelhetetlen erejű feszültség megnyilvánulásainak halvány lenyomatát érzékeltük csupán, reméljük
a tét összesűríti majd az energiát a premierre. A díszletről kijelenhetjük, hogy sajnos nem működik, a
kicsi színpadon megjelenített lakásbelső nem eladható bírósági helyszín, kocsma, iroda. Sem fénnyel,
sem dramaturgiai értelemben nincs leválasztva a még túlpörgetett összpróba egyéb jeleneteitől.

Nagy Ervin magabiztosan viszi vállán a produkciót, Kovács Patrícia színei, intenzitása viszont,
melyekkel rendszeresen elkényeztet bennünket, elgyengülnek a nehezen játszható karakter korlátai
között. Eldöntetlen iránya, visszafogottsága árnyékba vezeti. A főszereplő nyolcéves gyermekek
kezébe kerülő lehetőség veszélyes helyzetet teremt, őszintén drukkolok sikerükért, természetességük
nélkül a résztvevők kudarcra vannak ítélve. Cseh Judit és Ficzere Béla előtt is van még pár lépés, amit
meg kell tenniük, Merzt Tibor színre lépései nem sok jóval kecsegtetnek, ellenben Egri Márta precíz,
valóságos karaktereket hoz, dicséretet érdemlő alappillére a látottaknak.

Van még remény egy jó előadásra, kívánom, hogy szerezzenek jobb tapasztalatokat nálam,
s ha mégsem járnak sikerrel, tiszta szívből ajánlom az elképesztő, velem egykorú filmalkotás
megtekintését.

Premier június 26., Kedd 20h.

Szereplők
Nagy Ervin
Kovács Patrícia
Házi Zsombor /
Házi Zajzon / Lukács
Marcell / Gerő Soma
Cseh Judit
Egri Márta
Mertz Tibor
Ficzere Béla

Fordító
Dramaturg
Díszlettervező
Jelmeztervező
Videó
Rendezőasszisztens
Producer
Rendező
Szerző

http://youtu.be/D_VyTSUpWQc
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/D_VyTSUpWQc"
frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A film trailere:

http://youtu.be/jNLcfJ06y34

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/jNLcfJ06y34"
frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Zöldi Gergely
Zöldi Gergely
Sebő Rózsa
Cselényi Nóra
Mészáros Katalin
Kis-Kádi Judit
Orlai Tibor
Rába Roland
Avery Corman

 Meg merte csinálni. Cronenberg úr alig változtatva a forgatóköyv alapjául szolgáló Don Delillo könyv dialógusain, Juliette Binoche és Paul Giamatti beszédítésével 108 percben megrendezte művét. Remélem csak fogadásból tette. Én speciel letöltendő börtönt adnék érte.

A friss premieren ötödmagammal tévedtem a bevásárlóközpont mozijának 10-es termébe  eme szokatlan, kora délutáni időpontban. A vége főcím alatt egyedül távoztam, a többieknek hűlt helye, beleértve hites feleségem is, ami  a nap legelgondolkodtatóbb üzenetét hordozta számomra.
„A patkány lett a fizetőeszköz” mottóval indul a film,ami be kell valljam felkészületlenül ért. Cronenberg alkotásai közül a Légy című horrort tudom értékelhetőnek felidézni s utólag tanulmányozva életművét, rábukkantam A Filmre, amivel stílusa már a vetítés alatt lelepleződött. Úgy a 20 perc tájékán merült föl bennem a párhuzam a  Crash munkacímet viselő aberrált förmedvénnyel- a közlekedési balesetek látványára izguló és élvező kezeltek történet-, ami mint utólag kiderült, ugyanezt a beteg elméjű direktort mozgatta, mint jelen témánk. Most munkaköri kötelességemnek éreztem a darab megtekintését, annak idején ifjonti hévvel pattantam fel a székből. Egy héten belül a második New York-i ürülékbe tenyereltem bele.
Szóval,a sztori nagy része, egy fehér limó hangtalan belsejében játszódik, ahol faarcú és tehetségtelen hőseink dialógjai konganak az ürességtől. Először két információfüggő kölyök vágja a pofákat, egy bolgár tévéjáték statisztáinak hitelességével. Se humor, se történet, se játék. Groteszknek, paródiának kevés,a „mondanivaló” szaggatott, háborodott anarchista szöveg szexuális torzulásokkal.
Első felháborodásomat félretéve újabb lehetőség merül fel bennem, talán egy új kultfilmet látok, a hozzá tartozó drog használata nélkül. Mintha 3D-t néznék szabad szemmel.
A megjelenített prosztata vizsgálatot szeretettel ajánlom a rendezőnek és stábjának, az izzadt kollegina ásványvizes palackos maszturbálásának okán, rám gyakorolt hatása hasonló, mint a Visszafordíthatalanban a gyönyörű Monica Bellucci 15 perces anális megerőszakolása, amit ráadásul önhibámon kívül, egy kis művész mozi első sorából kísérhettem figyelemmel. Itt legalább, az érthetetlen okból szerepet vállaló, Juliette Binoche-t megkímélték.
A továbbiakban fejemre záporozó gondolatok, a teljesség igénye nélkül: a kommunizmus kísértetének európai turnéja helyett a kapitalizmusé járja be Amerikát, a sokkoló 100000 voltja is meggondolja meg…rázza-e taknyos főhősünket, akinek egy 41 éves , egy eltérő etnikumú és talán még egy hölggyel sikerül szexuális kapcsolatot létesítenie(de erre nem emlékszem pontosan) a feleségével viszont , sajnos-hálistennek nem. Az éppen elszegényedő milliárdos kölyök lift-muzsikusa életét veszíti, a nemzetközi tortadobó verseny román csúcstartója hősünket összekeni, ő  testőrét saját kezűleg agyon lövi, a szomorúszemű Ibrahim pedig végre elvezeti  a komoly srácot az utolsó, könyörtelenül hosszú jelenet helyszínére.  Feltételezett gyilkosával hosszan szagolgatják egymást, össze-vissza beszélnek, megtudom hogy a 41 prímszám, és a két aszimmetrikus prosztata találkozásából levonják a heteroszexuális tanulságot. Kicsit vitatkoznak, ja és egyikük keresztüllövi a kezét. A feszegető kérdés nyitva marad, úgyhogy nyugodtan hazamehettem volna a többiekkel együtt.
Életem egyik legrosszabbja, Cronenberg büntetése ez a  film, nem tudom miért haragszik, de ha tényleg ebben a világban él, amiről- nem először!- beszél, kezelésre van szüksége.
Könyörgöm ne nézzék meg, de ha túl szórakoztatónak festettem le a történteket és mégis elmennek, ne szégyelljék otthagyni, minden odabent töltött másodpercért kár. Sajnálom.
És minden tiszteletem Katz produceré, aki ezt a kupac guanót el tudata adni, szeretném ha jövőbeni lakáshitel-kérelmem kapcsán ő képviselne a bankkal szemben, úgy talán lenne esélyem.
Értékelés: 0/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

rendező: David Cronenberg
író: Don DeLillo
forgatókönyvíró: David Cronenberg
zeneszerző: Howard Shore
operatőr: Peter Suschitzky
producer: Martin Katz, Paulo Branco
vágó: Ronald Sanders

szereplők: 
Robert Pattinson (Eric Packer)
Samantha Morton (Vija Kinsky)
Juliette Binoche (Didi Fancher)
Jay Baruchel (Shiner)
Paul Giamatti (Benno Levin)
Kevin Durand (Torval)
Sarah Gadon (Elise Shifrin)
Mathieu Amalric (Andre Petrescu)

http://youtu.be/q3ZmIwteUAY

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/q3ZmIwteUAY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 Alexander Payne gyászos, 115 perces családi filmjét az utolsó mozisztár George Clooney jutalomjátékának szánhatta. Pont olyan lett, mint szereplői, a hawaii ingben parolázó tehetős kuzinok, kicsit vicces, szegényes tartalommal kívül és belül.

A túlterhelt kétgyermekes apa felesége kómába kerül, ráébresztve hősünket hibáira, hiányosságaira és szembesítve hitvese hűtlenségével, elkanászodott lányaival, gyökereivel megkűzd a pénz és a rosszindulat csábításával és mindenben helyesen dönt. A téma nem rossz, többet kívánt volna.

Az idilli környezetbe helyezett dráma (vígjáték?) akkor a leghatásosabb, amikor poénjaival épp a meg nem született feszültséget oldja. Kétségtelenül van néhány szép pillanata az öt Oscarra jelölt alkotásnak, például  Matt őszinte éjjeli beszélgetése lánya tenyérbemászó barátjával Siddel, minden lányos szülő rémálmával, akiről kiderül, hogy éppen édesapját vesztette el. Vagy a súlyos hír a medence partjáról,ami a víz alá nyomja Alexandrát, az após ütős, morgó medve figurája.

Ám a dramaturgiai metszéspontokon a vetélytárs férfiak találkozása, az élőhalottól búcsúzó hozzátartozók jelenetei gyengék, nem elég súlyosak. Az egész túl hosszú és távolinak tűnik, tanulságai szájbarágósak és  mesterkéltek ami éppen azért oly zavaró, mert érezhető az igény, a szándék a természetességre, a valóságos és  groteszk helyzetek keresése. Izzadtságszagú próbálkozások ismétlődnek, egyre unalmasabban az idegesítő helyi zene taktusaira.A dráma beteljesedett mélypontja a közhelyes kenus, hawaii nyakláncos temetés a tengeren, vagyis a hamvak műanyag mosószeres lapáttal vízbe juttatása a macskavécéből.

A lapos és többnyire unalmas mozi Clooney-rajongóknak a főszereplő és néhány jobb tréfa miatt nézhető. Idén Golden Globe díjat kapott a film és sármos sztárja egyaránt. Ezt nem minősíteném.

Értékelés: 5/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

rendező: Alexander Payne               
író: Kaui Hart Hemmings
forgatókönyvíró: Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash
operatőr: Phedon Papamichael
producer: Jim Burke, Alexander Payne, Jim Taylor
vágó: Kevin Tent

szereplők: 
George Clooney (Matt King)
Shailene Woodley (Alexandra King)
Amara Miller (Scottie King)
Nick Krause (Sid)

Patricia Hastie (Elizabeth King)

http://youtu.be/5-KVuhii6U4

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/5-KVuhii6U4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Ott a helye mindannyiunk film gyűjteményében! Az egyszerre vidám és bánatos, nagyszerű alkotás vitathatatlan gyöngyszeme a francia filmgyártás tavalyi évének. Felejthetetlen sírós-röhögős jelenet a filmből Driss első operalátogatása, amit bármikor ugyanolyan lelkesen kacagnék végig, mint az első alkalommal.

A XX. század például Delon, Belmondo, Pierre Richard, Funes, Trintignant, Piccoli köré szervezett francia közönségfilmjei generációk részévé váltak. Manapság inkább a rendezői, történet alapú mozik csinálnak nemzetközi karriert, leszámítva talán Audrey Tautou nem ide tartozó típus filmjeit.

Az Életrevalók széles körben elismert , rendkívül szórakoztató és egyben elgondolkodtatva nevelő sztori. A börtönből szabadult, fiatal, élveteg fekete bőrű Driss találkozása a sérült, gazdag francia nagypolgárral a szemünk láttára alakul őszinte barátsággá. Egymás világát megismerve tárják szélesre a boldogság kapuját, amin félelmeiket és előítéleteiket legyőzve végül mindketten belépnek.

„Ó Jézus a Názáreti, mikor veszek én is végre Maserati „ dúdolhatná a külvárosi srác, lopott Fabergé tojással a zsebében, sodort cigivel a szájában, Chopin dallamfoszlányaival  fülében- ami egyébként passzol a „nem kell így járnod ha nem tudsz így menni”  szöveghez- megállapítva, lám az underground a trendi. Már ha ismerné a magyar Kezdet Phiai formáció idevágó munkásságát.

A négy szem által kísért rendezésben minden és mindenki a helyén van, a játéké, az igaz története a főszerep, amit tiszteletben tartva- főszereplőtől a mellékes karakterekig -mindenki hozza az elvárt teljesítményt, a poénok frissek és lendületesek, a drámai helyzetek pedig pontosan szerkesztve, elkerülve a csöpögős melankóliát vezetnek bennünket két órán át.

Csak ajánlani tudom, a film segít átélni a magány felett nevetve aratott győzelmet, a szeretet segítségével két olyan sorsú embernél, aki saját testének  szigorú  börtönében sínylődik, szabad lélekkel. És végül megszabadul.

Értékelés: 10/10

Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan……

Szereplők:
Francois Cluzet, Omar Sy, Anne Le Ny, Audrey Fleurot, Clotilde Mollet, Alba Gaia Kraghede Bellugi, Cyril Mendy, Christian Ameri

Rendező: Olivier Nakache, Eric Toledano
Forgatókönyv: Olivier Nakache, Eric Toledano
Producer: Nicolas Duval-Adassovsky, Laurent Zeitoun, Yann Zenou
Operatőr: Mathieu Vadepied
Vágó: Dorian Rigal-Ansous
Zene: Ludovico Einaudi
Gyártó: Quad Productions, Chaocorp, Gaumont

http://youtu.be/PSn7r-XP1Js

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/PSn7r-XP1Js" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Ifjabb Reisenbüchler Sándor színész, animációs filmrendező édesapjával egy évben, 2004-ben hunyt el. Leginkább szinkronmunkáiról emlékezhetünk rá, a MIB sikerét látva, ma is lenne dolga bőven. Egyike volt az ígéretes fiataloknak, akik 40 éves koruk előtt lángoló tehetségük áldozataivá váltak. A másik emblematikus figura ebből a korszakból Ternyák Zoltán, akinek utolsó filmje, a Felhők a Gangesz felett ad magyarázatot arra, hogy miért nincsenek már közöttünk. Hasonló problémáik voltak.

 Javította Will Smith játékát a Bad Boys-ban, A kaliforniából jöttem c. sorozatban, az első MIB-ben,a Wild Wild Westben, a Függetlenség napjában. De dolgozott Anthony Perkins, Mark Hamill, Maximilian Schell, Antonio Banderas, Woody Harrelson, Sean Penn hangjaként is. Itthon forgatott az Angyalbőrben és a Kisváros című sorozatban, a Glamourban, a Kölcsönkapott időben, A nagy postarablásban. Egy vidéki színházi előadás beugrójaként találkoztam vele, nem a legjobb formájában, de emlékszem, ahogy a játék izgalmától felcsillant a szeme és beindult a fantáziája, epizódszerepéből legszívesebben több felvonást épített volna! Magányos bizonytalanságában, édesapja halála pecsételte meg a sorsát.

http://www.fiath.mentha.hu/reisy.htm

http://youtu.be/EU50NWaK778

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/EU50NWaK778"

frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 
Az egy hét alatt  70 millió dollárt megkarcoló bevételű MIB 3 főhőséről  eszembe ötlött a Chris Gardner élete alapján, 2006-ban forgatott A Boldogság nyomában. Kíváncsi vagyok ennyi év távlatából milyen hatást gyakorolna rám a film, amelyben Will Smith meglepően komoly színészi munkát végez, Oscar és Arany Glóbusz jelölésig vitte, akkoriban az egyik kedvencem volt.
A mozi rendezője Gabriella Muccino, akinek neve ismeretlenül cseng, és éppen Smith úr ragaszkodott személyéhez, korábbi munkái alapján. A film őt igazolta, csupán a „soha ne add fel” című részlet több tízezer letöltőt talált magának a Te Csatornádon. A kiváló gyerekszereplő, autentikus hajléktalan statiszták és Rubik-virga mellett emlékezetes maradt a tipikus hollywoodi történet, amely meseszerűsége ellenére végig valóságos  és kifejezetten megindító.  Igazi  dráma, az akarat diadaláról,a régi iskolán alapuló forgatókönyvvel és kivitelezéssel, ajánlom mindenkinek a figyelmébe! Gyakorló apukaként immár egy új szemszögből nézhetem meg magam is. Íme egy kis kedvcsináló.

http://youtu.be/7n678HwsZJU

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/7n678HwsZJU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Turi Bálint – Jump Magazin…… egy új online programajánló, hamarosan…

Az iráni származású, elnyugatiasodott hölgy saját könyvéből írt, első rendezését láttam tegnap éjjel, amiben a karibi kalózlány Keira Knightly, a Na-vi Sam Worthington, a mexikói fűszerezésű Eva Mendes és a francia konyha stílusát képviselő, Guillame Canet fulladt bele.

A történetben a jómódú newyorker fiatal és gyermektelen (!) házaspár úgy dönt, hogy féltékenységgel és apró hazugságaikkal tovább mérgezik éppen  ellaposodó kapcsolatukat. A tipikus amerikai történetben, hőseink nyugodt életüket önmaguk bűvöletében élik hatalmas, lakás méretű konyhájukban, amíg csekély érzelmi intelligenciájuk eredményeként végleg elveszítik egymást. A férj egy philadelphiai kiküldetésen csinos kolléganőjével, a feleség régi kedvesével találkozva kerül próbatétel elé. Bár eltérően viselkednek az adott helyzetben, mindketten elbuknak.  Az első találkozás alkalmával egyértelműen felajánlkozó feleség végül elhazudva, megtagadva vágyát és Alex szerelmét szinte érintetlen marad, önmagát elárulva, férje pedig testi vágyának és kihűlő félben lévő házasságának eredményeként beváltja felesége félelmeit, szintén árulóvá válik, saját becsületét veszíti el.  Mindketten magukat csapták be, egész életük ezeken a csúsztatásokon alapult.

A sztori vesztese az örök második, a bánatos szerelmes Alex, aki képtelen továbblépni és viszonzást keresni máshol, ezzel lerombolva önbecsülését.  A csábító Laura kifejezetten szürke, megélt tragédiája nem érzékelhető, nem valóságos.  Érthetetlen.  A jelenetek végén rendszeresen tv-sorozatba illő, több másodperces játéklehetőséget kap, amivel következetesen nem él, nem ábrázol semmit. Rutinos megmondó ember a második házasságát taposó barát, pozitív szereplő pedig az összes bánatos kapitalista nyavalygást végighallgató Lucy, aki kitűnt egyszerű, magabiztos és visszafogott játékával. Újra bevált a régi sikerrecept, kutya vagy gyerek szereplése mindig lendít a dolgok menetén.

A produkció a színészek hírnevére és játékára alapoz, de képeiben, szituációiban unalmas és mesterkélt hatást kelt.  A főszereplők unszimpatikusak maradnak, őszintétlenségük, gyengeségük és konok ostobaságuk okán. Nincs színük, nem jók és nem is rosszak, nem elég vonzóak vagy szenvedélyesek, motiválatlanok, élethelyzeteik pedig nem csak tőlünk, de az európai mércétől is messze távol vannak, idegenek. Egyedüli emlékezetes, érzékletes helyzet a visszatérő éjszakai taxizás, ahogy vitetik magukat italtól-italig, bár messze a Blanche-i* mélységektől, részletességtől. 

 Bár önmagunkkal szemben, valóban könyörtelen őszinteségre mindenkinél nagyobb szükségünk lenne, a nézők kommentjeit áttekintve ők nem ezt a filmet látták, az igény az egyenességre, az igazságra, fel sem merült bennük, sajnos a történtek felszínét kapargatják csupán. Összefoglalva a látottakat, nem ajánlom a mozit, romantikus filmnek száraz, a dialógok tinédzserek szájából is megmosolyogtatóak lennének, a legerotikusabb jelenet arab stílusú, kombinét villant, még számomra is prűd, ami nagy szó. Nagyon vártam a végét, ami még egy jó pontot hozott, pregnánsra sikerült.

*Tennessee Williams- A vágy villamosa c. drámájának hősnője

 KEZDŐDJÖN, KEZDŐDJÖN skandálja az öt éves átlagéletkorú tömeg. Megnyugtató ezt az

 „Veled már annyi rossz történt, hogy csak szomorú bohóc lehetsz. Egy dolog menthet meg,

 Ben Mee igaz története nem ismeretlen számomra, sőt személyesnek

 Magyar színház, Guelmino Sándor

„ Miért nem hiszed el hogy szeretlek, hisz nincs szükségem rád ”

A szigorú jegykezelő kidobónéni , talán zokon véve  a látogatást terel bennünket a nézőtér helyett a színpad  felé. Bár nem érkezünk korán, a hét perccel hét után felgördülő függönyt  el nem mulasztanánk, ám kendőzetlenül a  színre ültetett színészek, egy metronóm ritmusán feszülő közönség és csupán néhány üres hely vár ránk.

Tennessee Williams darabjai sok évtizedes sikerszériájuknak köszönhetően a címváltoztatások időszakát élik Budapesten, talán az internetes keresők jobb, naprakészebb találatainak érdekében. Szerzőként biztosan frászt kapnék az állandó, méretre igazítástól de sajnos és hálistennek ez nem az én problémám.  A darab a szeretetről, hazugságról, érdekről és igazságról mesél feketén-fehéren, egy tehetős család életébe engedve betekintést. A szürkéskék jegelt díszletben a  fehér és fekete tárgyak és ruhák adnak nyomasztó arculatot az előadásnak, a sötét szín túlsúlyát nem enyhíti sem a gyerekek tiszta fehér öltözéke, sem Édesapa új fehér köntöse s legkevésbé Brick félmeztelen igazsága. A cselekményt Balsai Móni kamaszos melleinek látványa zárja körkörös, balladisztikus szerkezetbe.

 A súlyos feszültségből végre elstartolt előadás nehézkesen halad, a címszereplő keserves munkával felépített jelenete a férjét játszó Pál Andrással újra és újra kipukkad, túlmozgottnak és nagyszínpadinak érződik, bár a színésznő talál szép és valóságos  pillanatokat a lendületes játék levegővételeiben. Megvillanásaival mindenesetre kíváncsivá tett tatabányai Nóra alakítására. Brick játéka vagy hangos vagy kevésnek bizonyul, a rendezés pedig bedőlve Williams stílusának túlhangsúlyozza alkoholizmusát.  Szélyes Imre néhány felesleges gesztusát leszámítva meggyőző szerepében, felesége Császár Angéla jó szereposztásban találta magát, jelenléte mértéktartó de megfelelő sűrűségű, Szatmári Attila hazavihette volna a tejfölt ziccer epizódszerepével, akár Szűts Sándorral megosztva, de kibontakozásukat a sors vagy a rendező nem engedte. Igény lett volna rá. Nagyszerű negatív szerepében Ruttkay Laura, íves alakításának csúcspontja a groteszkbe hajló nevetőgörcs, ami igazán emlékezetes marad, Sipos Imre pontosan rátalált a tér követelte visszafogott intenzitásra, játékstílusához igazítva a többi szereplőt egységesebb, élesebb helyzeteket teremthettek volna a résztvevők, ami egyébként az előadás eltökélt, de meg nem valósult szándéka.

A  kegyetlen egyszázharmincperces felvonás ellenére az előadás építkezik, a színészek teljesítménye pedig javul- megjegyzem ez általános tapasztalat manapság, néző, színész és színdarab összehangolódása a darab időtartama alatt, és nem a kezdéssel ,felütéssel egyidejűleg történik meg - még őszintébb,  halkabb de intenzívebb, egyszerűbb megoldásokkal messzebbre, magasabbra vezethetne.

Dramaturgiai és fizikai felfrissülést, megkönnyebbülést hozott az előadás fénypontja, amikor  az elválasztófal megnyílt, a széksorok, páholyok láthatóvá, a levegő pedig belélegezhetővé vált. Farkasszemet nézve az ósdi nézőtérrel eszembe jutott a fővárosi igazgató, aki lelkes egész napos, 10-től éjfélig tartó rendszeres munkájával a nagyszínpadon „elpróbálta” a műszak fizetését, elképesztő rezsit produkálva. A régi színház magas fogyasztású lámpaparkjával, fűtési költségeivel, kopott már-már cirkuszi eleganciájával először látszott valóban elavultnak a szememben, bár eddig is főként a személyesebb, stúdiótér érdekelt.

A nézőtéren ülőkről szólva, az arckifejezések elkeserítő állapotokról árulkodnak, a hangosan meg-megszólaló telefonoknál csak az erre dühösen vicsorgó önkéntes rendteremtők reakciói döbbenetesebbek. Általános meglepetésre épp az egyik bekapcsolt telefon tulajdonosa kedveskedett a játszóknak virággal és személyes ajándékkal az előadás végén.

Nem üres kézzel távoztam, a fent kiemelt mondat, a testvérek harca és a megelevenedő figurák villanásai hazakísértek. De emlékszem még  a napokig kísértő előadásokra  , amiket lassan magam is csupán hírből ismerek, és hiányoznak.

 7.8/8.5 (tilos/nem ajánlott/ tucat/ajánlott/kötelező)

A felkapaszkodott sofőr igaz története, aki főnöke halála után a vietnámi háborús piacról importált hernyóval teríti és olcsó áraival, szigorú üzletpolitikájával  biztosan uralja az amerikai piacot. Bukását  egyszeri hibája okozza, kirívó öltözékében felfigyel rá a világ legbecsületesebb, éppen  nyomába vetődött rendőre. A végeláthatatlan filmeposz 2.5 órát vett el az alvásidőmből, 70 percet adtam volna érte.

A háború mellékági üzlete virágzóan indult, érzékeltetve a nagypálya felfoghatatlan horderejét. Elgondolkodtató információ, hogy  minden harmadik katona élt az olcsó helyi drogokkal. A hírhedt dzsungelharc kulcsa talán nem a helyismeret és a körülményekhez való alkalmazkodás volt, hanem a junkie sereg, a szúrt, szétesett tízezrek halálos lázálmának következménye, amihez az Apokalipszis most ábrázolása olyan közel járt.

A San Fransisco utcáin színeit idéző képekben megfogalmazott, erőltetett történetnek kétségkívül vannak erősebb pillanatai- a nyílt utcán, ötven szemtanú előtt elkövetett gyilkosság- ám javíthatatlan hibája hogy nem szerethető.  Denzel Washington és Russel Crowe nem lepett meg, a rossz zsaru Josh Brolin, a Gotti-ban gengszteresedett Armando Assante és a féltő mamát érdemesen alakító Ruby Dee( legjobb mellékszereplő Oscar) vitték hátukon a feladatot, már amennyit elbírtak.  Egyszer nézhető, tucat gengszterfilmet láttam, szimpatikus hős nélkül, következetesen fényképezve, de a megcsillanó szivárványon átsejlik elégedetlenségem. Olvassatok inkább könyvet.

Végre egy tudatos, magával ragadó és felemelő élmény egy érdemes, méltó ember tolmácsolásában. Egy nyári passiójáték alkalmával alázatos, kedves és szerény művészt ismertem meg Venczel Vera személyében, akit tapintható tisztelet és szeretet övezett a szabadtéri előadás sokszínű társulatában. Most, évekkel később hitem és saját világom bizonyságát találtam meg ebben a zsúfolt 90 percben, nagy örömmel és megnyugvással.
 A Szepes Mária neve alatt megjelent regény Leányfalun született, a háború évei alatt,  1946-os kiadását követően betiltották, majd kézről-kézre járt az  arra érdemesek, éppen soron következők között. A későbbi fejlődésben, ha tetszik karrierben és a mű elindulásában vitathatatlan érdemei vannak az írónő titokzatos testvérének, aki bölcsességével, tapasztalatával  bőséges táptalajt adott a tanításokhoz élete során, sőt  még azután is.
A Vígszínház művészbejáróján keresztüljutva , gyalog másztunk a negyedik emeletre a lift meghibásodása miatt, lám az élmény, amiért jöttünk áldozatot kívánt. Az esős májusi idő elsősorban a ruhatárnak ért aranyat, a 200 ft-os  kabátadó  és a Hegedűs D. Géza túlcsorduló hangján sulykolt műsorajánló kellemetlen meglepetésként ért , de valahogy megbirkóztam vele. Levegőtlen, pótszékezett, körbepárnázott teltház fogadott egy díszlet nélküli üres térben.
 Koromsötét és felejthető zene indította az előadást, a főhős egyszerre a szemünk előtt lebegett és elindította monológját. Kevés lehetőség, szegényes eszköztár áll rendelkezésre a komoly feladathoz, megjeleníteni a láthatatlant, de az egyetlen járható út sikerre vezet. A falra vetített képek, kopott jelentőségű öreg lámpapark, jelzés értékű jelmez és az ülő pozíció mind felerősítik az előadó szavait, történetmesélő szerepét, és szép fokozatosan a külsőségek jelentőségüket veszítik Venczel Vera pedig él  a központosult figyelem adta lehetőségekkel. Egyre magasabbra repít bennünket  „megnyitva a süketek fülét..” a külcsín helyett a belső megértés válik fontossá, a tett, hogy mindez létrejött, hogy megtörténik.
 A történet egy lélek stációin vezet keresztül bennünket, 300 esztendő, öt születés és halál, emberi életek során. A gyilkos asztrális mélyrepülésétől, a tette súlyát cipelő kisgyermek, egy lelkét bérbe adó alkimista, a fekete erósz rabságában sínylődő férj áttörését látjuk a mentális síkra, ahol immár szeretetben, a valódi Tudást keresve, Saint Germain gróf famulusául szegődve, anyagot teremtve és lebontva érik lassan, keservesen, fáradhatatlan munkája eredményeként Magiszterré, hogy beteljesedhessen rajta saját sorsa és megválthassa magát. A kört bezárva válik végül régi önmaga áldozatává, életének igazságát egyszerre megjelenítve mindhárom síkon.
Hősünk példaértékű életeinek üzenete szerint nincs elveszett ember,  saját teremtett félelmeinkkel szembefordulva, nevükön nevezve és megértve őket elleneink, sötét árnyaink legyőzöttekké válnak. Ha pedig mindezért a néha fájdalmas, szigorú tanításért  Hálát is tudunk adni, méltóak leszünk a Megváltásra.  A nyomás alól fellélegezve vihetjük magunkkal  a darab utolsó szavait;  SZABAD VAGY!
  Venczel Vera színművésznő, Lőrinczy Attila dramaturg és a rendező szerepét betöltő Bodor Böbe magvalósították a színház keveset képviselt, égető feladatát, Tanítást adtak nézőiknek. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek és köszönöm az alkotóknak.
 

Georges Feydeau – Bolha a fülbe (Bogarat a fülbe)

Radnóti Szinház, Mohácsi János rendezése

Monseiur Chandebise-zel a legszörnyűbb dolog történik, képtelen férji kötelességét teljesíteni. Bolha kerül a fülbe, felesége arra gyanakszik, másnál meríti ki enrgiáit és bosszút eszel ki. Bepillanthatunk a Felhergelt Macska indiszkrét hotelbe, ahol a bolhából elefánt lesz, szeretők, féltékeny férjek, őrült spanyolok, részeg londínerek kaszárnyafegyelemben kergetik egymást a boldogság reményében.

A rideg hétfői estén, keserű napom végén esélyt kerestem a könnyed és méltán népszerű szindarab egyik legdivatosabb szinházi rendezőnk által megálmodott előadásában. Esélyt egy nosztalgikus élményre, a 12 évvel ezelőtti, végzős Kerényi osztállyal tartott vizsgabemutatónk után szabadon, mely nem mindennapira sikeredett.

A Madách Szinház alkalmazottjaként vettem részt a fenti mű Ódry szinpadon tartott vizsgabemutatójában, amely a végzősök utolsó lehetősége volt a megmutatkozásra, az elhelyezkedés a késő tavaszi időpont ellenére többségüknek még nem sikerült.

P.J. filmrendező vendégtanárként próbált megbirkózni a szinházi kihívással, nem sok sikerrel, ugyanis a feszült légkörben játszó osztály vermesebb része megtagadta a bemutatón való részvételt, a város kerthelyiségeibe visszavonulva, sűrűn öblítve torkukban forrongó indulataikat.

Az elmúlt tíz esztendő egyik felejthetetlen, groteszk jelenete, amint a meghirdetett premier előtt két nappal, a szövegmondó próbán az osztályfőnök a “sztrájkoló“ hallgató helyett kezébe veszi a szövegkönyvet és beugrással fenyeget. Mindez A.T. És M.G. megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakemberek és főiskolai vezetők tekintetének kereszttüzében. Külsősként érintetlenül, bár mindenképpen bízva az előadás sejtette lehetőségben, felváltva jártunk ki röhögni az előtérbe. Hatalmas falak dőltek le aznap.

Hosszas rábeszélésre és a rendező menesztésének hírére a színészek visszatértek és a beugró rendező, L. A. feszített tempójú, profi munkájának köszönhetően- négy napos késésel a második előadás időpontjára- a felforgatott helyzet ellenére, a zaklatott helyzetből szerethető előadás kerekedett.

Jómagam Rugby, az angol vendég szerepét játszhattam, ellenálhatatlanul...

De térjünk vissza a Nagymező utcába, ahol a nézőtéren zsúfolt ház, komoly várakozás és a vígjáték szabályaihoz idomult, sok ajtós, kopottas funkcionális díszlet vár. Úgy tűnt a rendező komoly fegyverét vesztette a térhez való kötelező alkalmazkodás követekezményeként.

Az első szünetben elcsípett nézői vélemények szerint ez nem a rendező műfaja, a darabot biztosan nem ő választotta és valóban, úgy tűnt a közegben idegenül mozog, a műfajban képzetlenebb szinészein segíteni nem tud. Sok probléma adódott a ritmus elvesztéséből, túlgyorsításból ami különösen elkeserítő annak tudatában, hogy egy jól felépített előadás esetén csak az első poén sikerülte lehet kérdéses, a többi tartva az ütemet és szabályokat egy hosszú, önálló életre kelt nevetés amely többé nem szűnik meg a darab időtartama alatt. Tökéletesek voltak ebből a szempontból Hofi Géza produkciói.

Mohácsi hullámvasútján azonban mindig fentről indulunk és oda is érkezünk, felütésekben profi, lendülettel és intenzitással kezdi és fejezi be a felvonásokat. A szöveg átírásásnak kényszerképzetével legtöbbször vitába szállnék s bár ez esetben nem voltak zavaróak a modernebb, pontosabbnak vélt megfogalmazások, több játszható gesztust láttam feleslegesen szavakba öntve.

A vízágy, a verekedések illuziója csak a földszinten ülőknek jár, az emeleti jegy árában mindez nincs benne jelzés csupán, kiábrándítoan komolytalan. S ez igaz az előadás egészére is, alázattal, élvezettel komolyan venni ezt a szórakoztató darabot örvendetesebb erdeményre vezet a rivalda mindkét oldalán.

A színészekről összeségében elmondható hogy az előadás előrehaladtával növekvő teljesítményt nyújtanak. Chandebise és Poche kettős szerepében elvérzik Gazsó György, akit a két szerep együttes erővel maga alá gyűr. Felesége szerepében az igazgató hitvese rangjához méltó produkciót nyújt, feladatát megoldja. Schneider Zoltán tüzes spanyol nemese, bár nem úr és kiejtése inkább katalán, mint spanyol, jól osztott szerepét hozza. Feleségét Petrik Andrea kiabálja jellemzően rengeteg felesleges energiával, érezhetően rutintalanul mozog a bohózat világában, csakúgy mint Adorjáni Bálint a hősszerelmes cseppet sem hízelgő, kihagyott ziccerszerepében. Meglepően halvány, szürke Kováts Adél, kissé bizonytalan az inast alakító Formán Bálint. Kellemes perceket szerez meglepően jó teljesítményével és “elviszi a tejfölt” Csányi Sándor a tőle szokatlan szerepkörben láthatóan lubickolva. Értőn és biztosan viszi az előadást Szombathy Gyula Doktor Financh-ja, szintén otthonosan mozogva lendít a látottakon Szervét Tibor, színesíti a képet Klem Viktor és Sárközy netakarj Nagy Ilona, Andrusko Marcella és Somody Kálmán.

Összességében előre tartó, de rossz arányokkal épített előadás, mely bár szórakoztató, célját nem éri el. Vajon hová lettek e műfaj szakértői, nem a Sasjózsefek, hanem például Pethes Györgyhöz hasonló kvalitású rendezők? Pethes Sándor színész fiáról beszélek, aki Hofi Géza nagysikerű estjei mellett az országban legtöbbet futott prózai darabot, a Páratlan párost rendezte, mely halála után 12 (!) évvel még mindíg műsoron van. A generációja után maradt, betöltetlen űr mindannyiunk felelőssége, csupán félszeg mosoly és gyér nevetés maradt a felhőtlen boldogság helyett.

Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné:fáradt vagyok-é?

Kicsi kezét,mint tearózsa szirmát
Finom-borzolón fürtjeimbe lökné
S én azt hinném úgy marad örökké.

Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné,hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné:nincs-e lázam?

Nem lenne szava,nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre..

S ha már szabályos lett pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át
vigyázva,halkan elfödné a lámpát..

D.J.

Vágyvillamos- Zsótér Sándor, Williams-Ungár

Kováts Adél villámló, ragyogó jutalomjátéka magában hordozva a veszélyt