Magaskultúra

Végre egy tudatos, magával ragadó és felemelő élmény egy érdemes, méltó ember tolmácsolásában. Egy nyári passiójáték alkalmával alázatos, kedves és szerény művészt ismertem meg Venczel Vera személyében, akit tapintható tisztelet és szeretet övezett a szabadtéri előadás sokszínű társulatában. Most, évekkel később hitem és saját világom bizonyságát találtam meg ebben a zsúfolt 90 percben, nagy örömmel és megnyugvással.
 A Szepes Mária neve alatt megjelent regény Leányfalun született, a háború évei alatt,  1946-os kiadását követően betiltották, majd kézről-kézre járt az  arra érdemesek, éppen soron következők között. A későbbi fejlődésben, ha tetszik karrierben és a mű elindulásában vitathatatlan érdemei vannak az írónő titokzatos testvérének, aki bölcsességével, tapasztalatával  bőséges táptalajt adott a tanításokhoz élete során, sőt  még azután is.
A Vígszínház művészbejáróján keresztüljutva , gyalog másztunk a negyedik emeletre a lift meghibásodása miatt, lám az élmény, amiért jöttünk áldozatot kívánt. Az esős májusi idő elsősorban a ruhatárnak ért aranyat, a 200 ft-os  kabátadó  és a Hegedűs D. Géza túlcsorduló hangján sulykolt műsorajánló kellemetlen meglepetésként ért , de valahogy megbirkóztam vele. Levegőtlen, pótszékezett, körbepárnázott teltház fogadott egy díszlet nélküli üres térben.
 Koromsötét és felejthető zene indította az előadást, a főhős egyszerre a szemünk előtt lebegett és elindította monológját. Kevés lehetőség, szegényes eszköztár áll rendelkezésre a komoly feladathoz, megjeleníteni a láthatatlant, de az egyetlen járható út sikerre vezet. A falra vetített képek, kopott jelentőségű öreg lámpapark, jelzés értékű jelmez és az ülő pozíció mind felerősítik az előadó szavait, történetmesélő szerepét, és szép fokozatosan a külsőségek jelentőségüket veszítik Venczel Vera pedig él  a központosult figyelem adta lehetőségekkel. Egyre magasabbra repít bennünket  „megnyitva a süketek fülét..” a külcsín helyett a belső megértés válik fontossá, a tett, hogy mindez létrejött, hogy megtörténik.
 A történet egy lélek stációin vezet keresztül bennünket, 300 esztendő, öt születés és halál, emberi életek során. A gyilkos asztrális mélyrepülésétől, a tette súlyát cipelő kisgyermek, egy lelkét bérbe adó alkimista, a fekete erósz rabságában sínylődő férj áttörését látjuk a mentális síkra, ahol immár szeretetben, a valódi Tudást keresve, Saint Germain gróf famulusául szegődve, anyagot teremtve és lebontva érik lassan, keservesen, fáradhatatlan munkája eredményeként Magiszterré, hogy beteljesedhessen rajta saját sorsa és megválthassa magát. A kört bezárva válik végül régi önmaga áldozatává, életének igazságát egyszerre megjelenítve mindhárom síkon.
Hősünk példaértékű életeinek üzenete szerint nincs elveszett ember,  saját teremtett félelmeinkkel szembefordulva, nevükön nevezve és megértve őket elleneink, sötét árnyaink legyőzöttekké válnak. Ha pedig mindezért a néha fájdalmas, szigorú tanításért  Hálát is tudunk adni, méltóak leszünk a Megváltásra.  A nyomás alól fellélegezve vihetjük magunkkal  a darab utolsó szavait;  SZABAD VAGY!
  Venczel Vera színművésznő, Lőrinczy Attila dramaturg és a rendező szerepét betöltő Bodor Böbe magvalósították a színház keveset képviselt, égető feladatát, Tanítást adtak nézőiknek. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek és köszönöm az alkotóknak.