Magaskultúra

Tedd le kissé a szerszámokat. Engedd szabadon szivedet, acélhomlokú barátaival.                    Sokmindent akarok elmondani Neked elfeledett testvéreidről, akik a vén fák gyökereit betakarják,         hová melegen búnak a kigzók, isznak a csillagok szelid tejéből, aztán szép, halk énekbe fognak. Árnyékképük is kicsúszik a félős gyerekek álmaiból. Sápadtak azok és meghalnak mire az Ég tehene megérkezik meleg, bő ajándékkal.                             

És elhoztam én a madarat is, hisz Te akartad.                                                                               Egyszerűen akarok szólni, hisz Te akartad.                                                                                 Mindent amit megérintettem, odaadok a kezeidbe.                                                                             Mindent elmondok amit előtted elhallgattak.

J.A.

Magam vagyok.
Figyelek e görbe tükörbe s Rátok,

kik szerint magyarnak lenni átok.
Hazám- Anyám s én mint határon túl, elvesztettem immár, kit vissza nem kaphatok.
Köszönöm és nem bánom,

nem bántom sem Őt, sem magamat,
az Ég tükrében látom ragyogni a rácsokat.

A télnek vége s bár újra eljő, én ellene többé nem vagyok. Élem nyugodtan mi adatott, figyelem s teszem mit akarok, másokért, magamért dadogok,
és végül győzni fogok mert szeretlek.